Történelemkönyv, idióta padtárs, és Apocalyptica

Nacséé XD

Nem kell többet mondani: Újabb drabble született.
Anime: Hetalia
Műfaj: Drabble, Dráma
Pár: GerXAust
A történethez kapcsolható dal: / Apocalyptica - Not Strong Enough/

  

Az idő szeles, alig-alig süt a nap. Körülöttünk zsivaj, hol a vörös-fehér osztrák, hol a német zászlót tépi szüntelen a szél. A vezér a kocsi anyósülésén térdel, büszke, fennhéjazott mosolyával körbenéz.

- Sieg Heil!*

- Lassen Sie den Führer leben!*

Az utca ilyen jelszavaktól hangos. Minden fanatikus magasba emeli jobb karját, és boldog, messiást látó figyelemmel kíséri útján Adolf Hitlert.

  Azonban a tömeg apró színfoltjaiként búskomor férfiakat, pityergő asszonyokat látok.

Egyre több ilyen arc, egyre csak több, és több…

- Lassen Sie ihn verflucht werden, Adolf Hitler – Suttogás, mégis tisztán hallom. Majd még egyszer, mantraként megismétlődik - Lassen Sie ihn verflucht werden.* - Hangja elhalóan, szomorúan tükrözi a feladás fájdalmát.

Nem hiszek a fülemnek! Léteznek még bátor emberek a földön?!

De valami nem hagy nyugodni. Ez a hang…

Ez…

Kiguvadt szemekkel nézek a nép közé, a bőrkormányon erőset szorítok.

- Roderich… - Amint kicsúszik számon a neve, mintha hallotta volna, felnéz rám. Szemei érzelemtől csordultig teltek, keze remeg, mint a nyárfalevél.

- Si..sieg…- már emelné is magasba jobb kezét…

- NE MOND KI! – Csak úgy kiszakad belőlem a mondat. Führerem furcsálló szemekkel engem kajtat, miközben a volán mellől félig kihajolva ordibálok a tömegbe. Arcom lesápad, kezeim remegnek.

- Mit ne mondjon ki, Ludwig?  - Teszi fel a Führer kurta kérdését.

- Elnézést, Mein Führer. – Biccentek felé, és újra egyenest nézem az utat. Szememet próbálom rávenni, hogy még véletlenül se nézzen balra. Nem sikerül, természetesen.

Roderich szomorúan rám néz. Engem vizslat liláskék szemeivel, szinte fájóan.

- Még nekem mondod, hogy ne hódoljak be, mikor te is azt teszed? – Hangját bár nem hallom, érzései sörétes lövedékként fúródtak a szívembe. A szemembe néz megvetően. Nem bírom elfordítani az arcom.  – Nem fáj a lelkiismeretednek, Ludwig?

Ez az utolsó, amit meghallok tőle. Azt hinném, el is megy a térről, de egy kisgyermektől elveszi osztrák zászlóját, és egy oszlopra mászik.

- Éljen Ausztria! Éljen a független Ausztria!

Lehajtom a fejem. A kormányra szegezve tekintetem, és az autót 3-asba rakva hajtok előre a téren.

___________________________________________________________________________